A talaj és a növények tapintása, a velük való foglalatoskodás, a föld szaga, a növények illata és megnyugtató színeik enyhítik a feszültséget, lelket öntenek az emberbe. Már fél óra kertészkedés is javíthatja a hangulatot, és segíthet szembenézni gondjainkkal, életünk nehézségeivel. S bár egy igazi kert a legjobb, néhány cserép virág gondozása is fölöttébb jótékony hatást gyakorolhat ránk.
Jane Goodall
Négy gyermekes édesanya, szenvedélyes hobbikertész, civilben kutató. Gyerekfejjel kóstoltam bele a virágtermesztés rejtelmeibe; szüleim kertjében több száz négyzetméteren szüreteltük az inka liliomot, alstroemeriát. Saját, fákkal árnyékolt de egyébként üres telkünk mára már száznál több rózsatőnek, illetve több száz évelőnek ad otthont! A kert folyamatosan változó arculatát blogbejegyzések formájában dokumentálom és szívesen osztom meg az évek során összegyűjtött tapasztalatokat.
Elkötelezett híve lettem a kertben termesztett vágott virágoknak, melyek nem a Holland aukciós házakat megjárva, napokig utaztatva, tartósítókkal teletömve érkeznek a világ túlsó feléről, hanem fenntarthatóan, vegyszermentesen előállíthatók, frissek, illatosak, egyediek, élők. Magam is virágfarmerré válltam, igaz, egyelőre mikro-léptékben. Új technikákkal, itthon vágott virágként még ismeretlen fajtákkal kísérletezek, azokból alkotom erősen vadvirág-jellegű zabolátlan bokrétáimat. Hollandiából illetve Angliából beszerzett kíváló minőségű magokból nevelem a palántákat. Bízom benne, hogy hasznos olvasmányokkal és termékekkel szolgálhatok!
Minden a rózsákkal kezdődött…megfertőztek…Elkezdtem gyűjteni őket, majd alattomosan begyűrűztek a hagymások, az évelők, a többiek… Közben felfedeztem a kertben termeszthető vágott virágokat, és már nem volt megállás. Minden erre járó ismerőst a hajánál fogva rángattam be, hogy csodálja meg az aktuális növény-felhozatalt! Persze az első kérdése mindenkinek az volt, hogy ezeket a kincseket honnan szereztem be, hogy neveltem? Rengeteg információt halmoztam fel az elmúlt évek alatt, amit szívesen megosztok mindazokkal, akiket hozzám hasonlóan menthetetlenül magába szippantott a kertmánia.
Az angol kertkultúra legendás – és szerencsére ma már idehaza is egyre nagyobb népszerűségnek örvend az igényes, virágokkal, cserjékkel teli kert. Törjük meg az évek óta tartó gyep-tuja egyeduralmát és virágozzuk fel környezetünket! A kínálatunkban szereplő termékekkel varázslatos kertet alkothatsz, egy változatos, gazdag ökoszisztémát, ami amellett, hogy örömet nyújt szemnek-léleknek, táplálékot és szállást biztosít a méhek, és egyéb hasznos rovarok számára. A saját egyéni Édened kialakításában legjobb tudásunk szerint segítünk!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |