Milyen zöldet tegyünk a csokorba? – a körítés szerepe

A gyakorlott virágtermesztők hangsúlyozzák, hogy nem elég kizárólag a virágokra fókuszálni, hanem körítésül szolgáló növényeket és zöldet is termeszteni kell, mely élettel tölti meg a csokrot, és megfelelő textúrát és volument ad a bokrétának.

 

Az 50-50 szabály

 

A megfelelő arány az 50-50%, vagyis a termelt növények fele a főszereplő virág, másik fele pedig a kitöltő kell, hogy legyen. Ezt először sokallottam, majd egy virágkötészettel töltött szezon után be kellett látnom, hogy nem túlzás.

 

Nézzük, mik azok a növények, melyek térkitöltő szerepükkel kiemelik a főszereplő virágok szépségét? Minden itt bemutatott növénnyel kapcsolatos tudás személyes tapasztalaton alapul!

 

Fűszernövények:

 

  • Menta – a legnagyobb kedvencem, amit májustól előszeretettel használok zöldként. Jelenleg ötféle van a kertemben, az ananász és csoki mentát is beleértve. A júliusban megjelenő virágok is alkalmasak csokorba. Fonnyadásra hajlamos, érdemes forrázni a végét!

 

  • Bazsalikom – meg kell várni, míg elég kemény, szinte fás a szára, mert hamar fonnyad. Érdemes a kora reggeli órákban szüretelni. A szárvéget forrázással kezelem. A citrom és fahéj illatú illetve bordó bazsalikomot is előszeretettel használom.

 

  • Kerti zsálya – levél és virág is megy csokrokba, forrázni kell, mert hamar fonnyad, és úgy nagyon megcsúnyul.

 

  • Citromfű – nem fonnyadós, különösen, ha már megjelentek a virágok is. Csodás illatot áraszt!

 

  • Kapor – a teljesen kinyílt élénkzöld és sárga ernyők remekül feldobják a csokrokat. Érdemes megvárni a virágzat kinyílását, mert bimbósan fonnyadásra hajlamos.

 

  • Oregánó – bimbósan és virágba borulva is remek kitöltő. Illatos és nem fonnyad!

 

 

Megoldás fonnyadásra

 

Sok fűszernövény levágva hamar fonnyad, viszont erre megoldás a forrázás. A szár végét (az utolsó 3 cm-t) 5 másodpercre forró vízbe, majd azonnal hideg vízbe mártom, így nem kókadnak le a levelek. Erre általában egy tiszta befőttes üveget használok, így egy nagyobb kéve növényt tudok forrázni egyszerre. Ez a módszer a menta, szeplőlapu (Cerinthe major), kerti zsálya, bazsalikom, és egyéb kókadásra hajlamos növény esetében is használható. Forrázni szoktam a rózsák és dáliák végét is, illetve a fiatal, tehát fonnyadásra hajlamosabb álló amarántot.

 

Minden növényre, de a fűszernövényekre különösen igaz, hogy ajánlott hajnalban szüretelni, mert a növények nedvességtartalma ilyenkor a legmagasabb, és kevésbé hajlamosak a fonnyadásra.

 

Cserjék

 

  • Aranycserje (Forsythia) levele –irtózom a mesterséges csomagolástól, papír helyett az aranycserje (sokak által aranyesőként ismert népszerű, sárga virágú bokor) leveles ágait használom gallérként a virágok körül. Nagyon tartós, fonnyadásra nem hajlamos. Kedvenc!
  • Mogyoró levél – az üde, fiatal hajtások zöld levélkéi csodásan mutatnak egy nyári bokrétában. Nem fonnyadós. Előszeretettel használom a még zöld mogyorótermést is.
  • Málnalevél – az egyik legkedvesebb leveles zöld, amit használok. A friss csúcshajtások csodálatosan tartósak.
  • Ricinus levele – meglepően hosszú ideig marad friss a vázában
  • Hólyagcserje (Physocarpus) – több színben (élénkzöld, bordó, barna) is létező, könnyen nevelhető, igénytelen cserje, formás levelei remekül mutatnak a csokrokban.

 

  • Jezsámen (Philadelphus coronarius) – az illatos, fehér fürtökben nyíló virágok minden kora nyári bokrétának bódító illatot kölcsönöznek.

 

 

Virágkötészetben népszerű növények:

 

  • Kagylóvirág – (latin Mollucella levis, angol Bells of Ireland). A nagymamáink virágos kertjében még gyakran föllelhető harangocskák remek lime zöld, illatos körítéssel emelik ki a virágok szépségét. Tapasztalataim alapján egyetlen növényről akár 5-7 használható szál is szüretelhető. A kagylócskák tövében apró tövis bújik meg, vigyázzunk!

 

  • Bupleurum – a kutyatejhez hasonló, magról könnyen nevelhető egynyári sárga virágernyői és élénk zöldje különleges hangulatot csempész a kora nyári csokrokba. Kéthetente érdemes vetni egy-egy újabb adagot a folyamatos ellátás érdekében. Az elnyílt, magot hozó növények is dekoratívak. Szabadföldi vetéssel érdemes ősszel kísérletezni, így tavasszal korábban szüretelhetünk.

 

  • Szeplőlapu (Cerinthe major) – magról nevelhető egynyári. Virágát a méhek nagyon szeretik. A növény levelei zöld, lila és türkizkék színt vesznek fel, vegyes csokorban nagyon dekoratívak. A szárvéget forrázni kell, mert ennek hiányában hamar fonnyad.

 

  • Hamvaska (Senecio) – magról nevelhető egynyári. A selymesen szőrös ezüstös levelek különösen jól mutatnak bordó dáliákkal. Kora hajnalban érdemes szüretelni, hogy megelőzzük a fonnyadást.

 

  • Vadmurok –Daucus carota Dara: csoki és rőtvörös ernyőivel egzotikus színfoltot visz a csokrokba

 

  • Ammi majus, Ammi visnaga: roppant sokoldalúan felhasználható fehér ernyős virágzatuk csodás csipkés textúrával bolondítja meg a csokrot. Az ernyőket csak teljesen kinyílt állapotban érdemes szüretelni, ellenkező esetben fonnyadásra hajlamosak.

 

  • Amaránt – a csüngő és álló amaránt is népszerű a farm-stílusú csokrokban.

 

  • Dohányvirág – a lime zöld és fehér dohányvirág az egyik kedvenc nyári csokorkitöltőm. Az illatos, csüngő harangocskákkal óvatosan kell bánni, mert érintésre törékenyek, de vázában egész hosszan díszítenek. Szedés után alapos itatást igényelnek, csak ez után tegyük csokorba.

 

  • Borzaskata (Nigella) – ez a növény minden fejlődési stádiumában tökéletes, bimbósan, virágzásban és magházat nevelve is – a fürjtojásnyi magtokok több színben is előfordulnak, akad köztük csíkos és csokibarna is. A kaporszerű levélzet is érdekes, csipkés textúrát kínál.

 

 

Egyéb kerti virágok

 

  • Sedum matrona zöld bimbós és kinyílt rózsaszív virágos állapotban is remek csokor kitöltő

 

  • Meténg – előszeretettel alkalmazom a nagy meténg tarka levelű változatát (Vinca major variegata), különösen, ha csüngő zöldet szeretnék a csokorba

 

  • Bazsarózsa levele – remekül használható kiegészítő gallérként a virágok köré

 

  • Alkörmös – az invazív, behurcolt alkörmös rengeteg helyen fellelhető. A még nem érett hosszú, bogyós termésszár egészen tartós és érdekes csokorkitöltő

 

  • Mákfej – a díszmákok és pipacsok illékony természetük miatt vágott virágként nem alkalmasak (néhány kivételtől eltekintve, pl. izlandi mák), de a keletkező zöld mákfej fantasztikus részlete lehet egy nyári bokrétának

 

Erdő-mező ajándéka

 

  • Aranyvessző (Solidago) bimbós hajtás – üde zöld csúcshajtásai meglepően tartósak a vázában

 

  • Euphorbia – szedés után mind a vadon szedett, mind a kerti kutyatejek alapos, legalább 4 órás itatást igényelnek. Ezt követően viszonylag tartósak a vázában. Szedésnél érdemes hosszú pólót, illetve kesztyűt viselni, mert a kifolyó tejnedv allergiás reakciót válthat ki.

 

 

  • Éretlen, éppen pirosodni kezdő szederbogyók – nagyon dekoratív csokorkitöltő

 

 

Válassz kínálatunkból

A kert királynői vitathatatlanul a rózsák. Kínálatunkban a legkiválóbb nemesítők rózsái találhatók.

Hosszú életű évelő, mely évről évre egyre nagyobb bokorral és virágtömeggel hálálja meg a törődést.

A természetes hatású, szépen megkomponált kert hosszú életű tagjait elég csupán egyszer telepíteni.

Egy apró magban minden megtalálható, ami a csodához kell. Légy Te az, aki megteremti!

0
    0
    Kosarad
    A kosarad üresVissza a shopba