A dália ültetése, nevelése

A 2021-es kerti szezonban 70 tő dáliát telepítettem a kert egy napos sarkába, hogy legyen elegendő vágott virágom a nyári csokrokba.

 

Először ódzkodtam a dáliák gondolatától, de a legidősebb gyermekem rábeszélt, neki gyengéi a dáliák, különösen a pasztell rózsaszínűek. Így utólag visszatekintve, nagyon jó döntés volt. A rózsák, liliomok szezonja után a kertben és a csokrokban is egyértelműen a dáliáké a főszerep, nem is tudom, mihez kezdtem volna nélkülük.

 

 

 

Sokan tartanak a dália nevelésétől, mert bár évelő, a gumókat télire fel kell szedni, és fűtetlen, de fagymentes helyen kell teleltetni. Ezt leszámítva mindenkinek melegen ajánlom, hogy próbálkozzon meg legalább egy-két tő nevelésével. Augusztusban, szeptemberben méretes bokrokká nőve valósággal földöntúli, egzotikus szépséggel töltik meg a virágágyást. A színek, formák és méretek hatalmas választékában mindenki megtalálja a kedvére valót. A teraszon kertészkedők számára is jó hírrel szolgálhatok: vannak olyan törpe dáliák, melyeket konténerben is nevelhetünk.

 

A gumókat érdemes január-februárban előrendelni, hogy ne maradjunk le a legkeresettebb fajtákról. Kiszállításra csak március-április fagymentes időszakában számítsunk, mert nem érheti fagy a gumókat; a lelkiismeretes kereskedők erre gondosan ügyelnek.

 

A dália nevelés lépései:

 

Dáliák előhajtatása

 

Március végén, április elején elkezdhetjük a gumók előhajtatását.  A gumókat tegyük sekély cserépbe, és annyi földet tegyünk rájuk, hogy épp ellepje a gumót, de a tetejük kicsit ki is lóghat. Érdemes jó minőségű virágföldet használni. A gumókat locsoljuk be, majd állítsuk világos, napos, meleg helyre. Annak hiányában az én módszeremet is lehet alkalmazni: a becserepezett gumókat minden fagymentes reggel kivittem a déli, védett, szinte egész nap fényben úszó udvarra, majd este visszavittem a fagymentes, de sötét garázsba. A ki- és becipelést természetesen csak azokon a napokon végeztem, amikor fagyot jeleztek. Egyébként a dáliák kint maradtak éjszakára is. A kezdeti locsolást követően csak akkor öntöztem, ha földjük nagyon kiszáradt. Semmiképp ne locsoljuk túl a gumókat.

 

Nem volt kis erőfeszítés az előhajtatás, de minden szempontból megérte: az előhajtatott dáliák sokkal korábban virágoztak, így már július elejétől vághattam a szebbnél szebb virágokat a csokrokba.

 

 

Dáliák kiültetése

 

Fontos, hogy egy napos pontot válasszunk dáliaágyásnak, ahol legalább 6 óra direkt napfény éri a növényeket.

 

A becserepezett dáliákat a fagyosszentek elmúltával, május végén ültettem ki a kertbe. Ekkorra a legtöbb előhajtatott növény elérte a 25-30 cm-es magasságot. A talajt mélyen megástam, majd beledolgoztam egy nagy adag komposztot. Egymástól 30-40 cm távolságra kb. 15 cm mély gödröket kapáltam, pont, mintha krumplit ültetnék. A dáliákat a cserépből kivettem, és a belocsolt gödrökbe ültettem, 2-2 sort tettem egymás mellé, melyek között ösvényt hagytam, hogy bejussak a növények közé akkor is, ha majd elbokrosodnak.

 

Ha nem tudjuk előhajtatni dáliáinkat, akkor sincs veszve semmi. Április végén kiültethetjük őket szabadföldbe, mire kibújnak, addigra a májusi fagyok is elmúlnak, így az érzékeny hajtások károsodni már nem fognak.

 

 

Dáliák visszacsípése

 

 

Amikor dáliáim elérték a 30-40 cm-es magasságot, elkezdtem a visszacsípését, vagyis a főhajtást egy levélpár fölött majdnem a felére visszavágtam. Ezzel bokrosabb növekedést és ezáltal sokkal több virágot, illetve hoszabb virágszárat érhetünk el. Tanúsítom, ez tényleg működik, minden növényem elképesztő bokrosra nőtt.

 

 

 

Karózás

 

A dáliák nagy része akár 120-150 cm magasra is megnő (bár volt olyan, pl. a Thomas Edison, mely nem állt meg két méter alatt), és támaszték hiányában a virágfejek súlya alatt megdőlhet. Ezért a még csak 30-40 cm-es bokrokat érdemes kikarózni. A dália sorok szélére paradicsomkarókat vertem le, melyeket bálakötöző madzaggal kötöttem össze, majd cikkcakkos alakzatban vezettem el a madzagot úgy, hogy minden dáliát behállózzon. A kötözést, hálózást néhány héttel később, a már megnyúlt dália bokrok között újra megismételtem, hogy két szinten legyenek a növények kitámasztva. Uborkahálót is feszíthetünk ki dáliáink közé, illetve, ha csak egy-egy növényünk van, akkor bambuszkarót vagy egyéb támasztékot is használhatunk. A lényeg, hogy ne dőljenek el az érett növények.

 

 

 

Dáliák locsolása

 

A dáliák a kiültetés után rekordsebességgel indultak növekedésnek. Ennek hatására hamar jól le is árnyékolták a talajt, a gyomnövekedést minimálisra szorítva. Azonban pont gyors növekedésüknek és magas víztartalmuknak köszönhetően nagyon szomjas növények és sok locsolást igényelnek. Minden reggel elindítottam a locsolót, ami csak a tövüket árasztotta. Érdemes a locsolást hajnalra vagy reggelre időzíteni, hogy a nappal megszáradó leveleken kevésbé terjedjenek a gombás betegségek. Fentről semmiképp ne locsoljunk, mert ezen felül a vízcseppek a szirmokon is nyomot hagynak. A nagy vízigény miatt érdemes a dáliák tövét érett komposzttal vagy szalmával vastagon mulcsolni, hogy megakadályozzuk a talaj gyors kiszáradását.

 

Dáliák tápoldatozása

 

A sok locsolás miatt a talaj tápanyagtartalmát pótolni kell. Hetente-kéthetente  a reggeli öntözés után folyékony tápoldattal, illetve humusz oldattal locsoltam meg a tövüket. Jó módszer még a lucerna pellet vízben történő feloldása után annak kilocsolása a dáliák tövére.

 

 

Dália, mint vágott virág

 

A dáliák nem épp hosszú életű vágott virágok, ideális esetben sem számíthatunk 4-5 napnál hosszabb időre a vázában. Hogy a maximumot hozhassuk ki vágott virágainkból, mindig kora hajnalban, még a nap heve előtt szüreteljünk, a levágott virágszárakat azonnal állítsuk friss, hideg vizet tartalmazó teljesen tiszta edénybe, vödörbe. Elvileg azzal is növelhetjük a vágott dáliák élettartamát, ha a virágszárak utolsó 1-2 centiméterét forró vízbe márjuk pár másodpercre. Bevallom, kezdetben én is így csináltam, de később annyi virágot szüretelmet, hogy ezt nem folytattam, bár nem tapasztaltam nagy különbséget.

 

 

A dáliák virágát akkor érdemes szüretelni, ha a virágfej már teljesen kinyílt, de a hátsó szirmok még nem fonnyadnak, nem pergamen-szerűek. Ha ilyet tapasztalunk, virágunk már túlérett, csokorba nem alkalmas, mert hamar elhullajtja szirmait. A dáliákat bimbósan ne vágjuk, mert nem nyílnak ki teljesen a vázában. Érdemes mélyen, hosszú szárral vágni a virágokat, mert azzal több és hosszabb virágszár nevelésére buzdítjuk dáliabokrunkat.

 

Különösen a világos színű dáliákat támadják meg előszeretettel a rovarok, és a megrágott szirmú virágot értékesíteni nem lehet. Internetről olcsón rendelhető átlátszó tüll zacskót erősíthetünk a virágfejekre. Vagy nagyüzemi termesztés esetén szúnyoghálóval védett melegházben, fóliasátorban nevelve akadályozhatjuk meg a rovarok kártételét. Nálam a vegyszerek használata fel sem merülhet.

 

 

Dália magok begyűjtése és palántanevelés

 

Ha nem vágjuk dáliáinkat, akkor is érdemes eltávolítani az elnyílt virágfejeket, mert azzal gazdagabb virágzást érhetünk el. Azonban, ha magot szeretnénk fogni, akkor hagyjuk a az elnyílt virágfejet a száron, és várjuk meg, míg beérik a mag. A begyűjtött magokat szárítsuk meg, majd márciusban nevelőtálcára vetve kísérletezzünk a palántaneveléssel. A dáliák nem nevelnek az anyanövényhez hű magot, minden egyes kikelt példány valóságos meglepetés, az anya-és beporzónövény előre meg nem jósolható keveréke lesz. Ezt használják ki a dália nemesítők, ezért olyan gazdag a fajtaválaszték.

 

 

Ezt természetesen nem hagyhattam ki én sem, és vásároltam egy csomó dália magot. Sikerült a palánta nevelés, virágoztak is a kis növények, még csokrokba is kerültek. Viszont a magról nevelt dáliák nagy részére jellemző,  hogy viráguk nem túl tartós, hamar lehullajtja a szirmát, és minőségre meg sem közelítik a már bevált nemesítések gumóról nevelt példányait. Viszont egyetlen szezon alatt is gumót nevelnek, amit, ha sikerül átteleltetnünk, akkor saját magunk által létrehozott, egyedi dáliánk lehet, amit akár el is nevezhetünk. A profi nemesítők ecsetek segítségével a kívánt egyedek összeporzásával nevelik ki hosszú évek alatt a kívánt színt és formát. Egyetlen szezonban több száz vagy ezer kis palántából választják ki a nagy számok törvénye alapján a megtartásra érdemes új fajtákat. Mondhatom, ez már valódi művészet!

 

 

Dália gumók felszedése és tárolása

 

 

A gumókat akkor érdemes felszedni, ha az őszi fagyok már megcsípték a dáliák lombját. Ezt egyértelműen látjuk, mert elfeketednek a levelek. Ilyenkor a szárakat vágjuk vissza, hagyjunk egy 20 cm-es szárcsonkot, és ásóvillával (nem ásóval) szedjük fel a gumókat. Ne rázzuk le róluk a földet, hanem földdel együtt tegyük őket fagymentes helyre száradni. Két hét száradás után fóliával bélelt műanyag rekeszekbe tegyük őket tőzeg közé. 3-8 fokos pincében, 80%-os páratartalom mellett telelnek át a legnagyobb eséllyel. Időnként nézzük meg a gumókat, hogy nem-e penészesek, vagy zsugorodnak túl gyorsan. Vannak olyan fajták, amelyek nagyon jó eséllyel telelnek át, míg mások érzékenyebbek.

 

 

A nagyra növő gumókat szét is lehet osztani, azonban arra ügyeljünk, hogy hajtásrügy (úgynevezett szem) legyen a gumón, különben a gumó nem fog kihajtani, csak elrohad a föld alatt. Az életképes gumóból, akármilyen kicsi is, teljes méretű dália növény fejlődik ki megfelelő körülmények mellett.

 

 

 

Cserépben nevelhető törpe dáliák

 

A magasra növő példányokat cserépben nevelni nem lehet. Azonban vannak olyan törpe dáliák, melyek alacsonyabbra, bokrosra nőnek, és ezek csuda jól mutatnak dézsában, nagy méretű cserépben, akár teraszon is.

Természetesen, ezt nekem is ki kellett próbálnom. A Gallery sorozat 40 cm magasra növő példányai nálam nagyon szépen megnőttek, elbokrosodtak viszonylag nagy méretű, 30 cm átmérőjű cserepekben. Természetesen ezeket a dáliákat az előhajtatás során azonnal a végleges cserepükbe ültettem, később nem bolygattam. A sikeres cserépben nevelés egyetlen titka a napos, szélvédett hely és a nagyon gyakori locsolás és tápoldatozás.

 

A Gallery Art Nouveau (rózsazsín), Art Fair (fehér) és Rembrandt voltak a kedvenceim. Rengeteg virágot vágtam róluk, és csak annál jobban virágoztak.

 

 

 

 

Kedvenc dália fajták

 

Beleszerettem a teljesen szabályos gömb alakba, minden levesz a lábáról, ami pompom vagy labda dália, ilyen például a Small World. Ha ráadásul ez még pasztell színű is, mint például a Linda’s Baby, Jowey Nicky, Megan Dean, vagy Sweet Suzanne, akkor teljesen végem van! A tavirózsa virágúak illetve a dekoratív dáliák is nagy kedvenceim lettek, mert csokorba könnyen bedolgozhatók. A nagyvirágú, dinnerplate fajtákat csokorba kötni nem egyszerű, de látványuk miatt nem maradhatnak ki a jövő évi kertből sem!

 

 

Remélem, kedvet kaptatok a dáliák neveléséhez!

 

Válassz kínálatunkból

A kert királynői vitathatatlanul a rózsák. Kínálatunkban a legkiválóbb nemesítők rózsái találhatók.

Hosszú életű évelő, mely évről évre egyre nagyobb bokorral és virágtömeggel hálálja meg a törődést.

A természetes hatású, szépen megkomponált kert hosszú életű tagjait elég csupán egyszer telepíteni.

Egy apró magban minden megtalálható, ami a csodához kell. Légy Te az, aki megteremti!

0
    0
    Kosarad
    A kosarad üresVissza a shopba